Miért tabu a szex még manapság is?
A szex tabu még mindig – ez tény
De miért is?
A kommunikáció hiánya tinédzserkorban
Gondoljunk bele egy tizenéves helyzetébe, aki már biológiailag akár készen is állhatna a szexuális együttlétre, de nincs semmi tapasztalata, semmi iránymutatás ebben a témában. Persze az iskolában vannak felvilágosító órák, sőt néhány helyen még szexuálpedagógus is segít ebben a témában, de egyenként senki sem beszélget a gyerekekkel a témáról. Persze a gyerek találékony, megpróbál óvatosan kommunikálni társaival az iskolában is, barátok közt is, de valamiért a felnőttekkel való ehhez kapcsolódó témákban nem mer előhozakodni és a felnőttek sem keresik a gyerekekkel kapcsolatosan ezt a témát, sőt, olyan is van, ahol szándékosan kikerülik. Egy gyermek anyai kötődése iszonyatos erővel bír és hatalmas fokú bizalommal van a gyermek a szülők iránt, mégis kerüljük ezt a témát. Nem mernek a szülők belefolyni teljesen és a gyerekek sem nyitottak arra, hogy teljes egészében megbeszéljék a problémáikat, örömeiket és kudarcaikat ezen a téren a szüleikkel.
A pornóból való tanulás megöli a későbbi kapcsolatokat
Ha nincs meg a szülői kommunikáció és a gyerek a pornóból merít tapasztalatot, akkor a későbbiekben olyan kapcsolatokat építhet fel, amelyek nem lesznek tartósak. A szex nagyon is fontos eleme egy társas kapcsolatnak, de ha a felek nem tudják, hogy mit és hogyan kezeljenek magukban, akkor az az egészet felboríthatja.
Pedig még Ferenc pápa is megmondta, hogy a szex nem tabu
Ferenc pápa beszélgetett francia fiatalok egy csoportjával és a az egyházfő amellett érvelt, hogy szexnek nem szabad tabunak lenni, hiszen az isten egyik ajándéka az embernek. Hangsúlyozta, hogy ha a szex a két ember közti szerelmi beteljesedést szolgálja, akkor az az örök életbe vezeti el őket.
Isten a saját képmására teremtette a férfit és a nőt, akik a házasságban egy test és egy lélek lesznek
– mondta Ferenc pápa, viszont arra is kitért emellett, hogy az együttlét csak akkor teszik Istennek, ha az szívből jön és az emberek tárgyiasítása és a pornó – ami egy hazugsággyár, és abszolút elítéli – téves képet szolgáltat nekünk a szexualitásról.
A vallás, mint akadályozó tényező
Több társadalom is elítéli a szex sok formáját, így vallási és intézményi határokat vonnak és fent is tartják azokat. Ezek mikéntje a hiedelmekben és a magatartási szabályokban teljesedik ki. További sok társadalomban a nők szerepe is korlátozott, így ők képtelenek az előítéletek miatt bármilyen formában is kommunikálni a szexről, akár családjukban, akár gyerekeikkel, ezáltal pedig a problémák csak halmozódnak. Ezekben a társadalmakban a nőknek csak másodlagos szerep jut, esély sincs arra, hogy egyenrangúvá lépjenek elő a férfi mellé. A gyerekek is ilyen szabályok közt nőnek fel, ezt teszik maguk elé követendő normaként.
A homoszexualitás, mint akadályozó tényező
A homoszexualitás, legyen szó nő és nő, vagy férfi és férfi közti kapcsolatról még a fent említett tényezőknél is jobban akadályozza a kommunikációt. Még fejlett társadalmakban sem képesek a családtagok elfogadni és tolerálni azt, a valamelyik családtagjuk a saját nemükhöz vonzódik. Sok családban ez kitagadással, a kommunikáció alapvető szintjének megszüntetésével végződik, hiszen az apa, vagy az anya, akár a nagyon testvér képtelen feldolgozni a másik családtagról, hogy nem a normálisnak mondott családmodellt követi. Ebben az esetben is a legfontosabb dolog lenne a kommunikáció, a miértek megbeszélése és az elfogadás, hiszen akármennyire is, de az a gyerek, akkor is a gyermeke valakinek, ha nem olyan, amilyennek ő gondolja. De ő még akkor is egy értékes ember a maga módján és egy szülőnek a gyerekét bármilyen formában eldobnia halálos bűn.
A fertőzések, mint akadályozó tényezők
A szexuális úton terjedő betegségek és fertőzések a férfiakat és a nőket is veszélyeztethetik, mégis ez főként a nőket érinti jobban, hiszen a hüvelyi fertőzések révén ez a probléma náluk csapódik le. Ugyan manapság már, mint tudjuk, rengeteg összetevője lehet egy fertőzésnek, de hajlamosak vagyunk ezt is saját magunk megoldani és kerüljük, ameddig tudjuk azt, hogy a párunkkal, esetlegesen családunkkal megbeszéljük a problémát. Pedig az kellene ilyenkor is, hiszen a család segítőkész, szégyenkeznünk sem kellene emiatt. De mégis ott vannak az előítéletek, a féltékenység, amik komoly akadályozó tényezők lehetnek abban, hogy párunkkal megfelelően tudjuk ezt lekommunikálni.
Tudunk olyan esetről, ahol egy család majdnem emiatt ment tönkre és végződött válással a dolog. Egy hüvelyi fertőzés hosszabban tartó szex nélküli időszakot eredményezett, aztán amikor újfent összebújtak egymással a felek a gyógyszeres kezelés végeztével, ismételten megjelentek a problémák. Ment a mutogatás, hogy az egyik csalja a másikat és hasonló dolgok. Végtére is az utolsó pillanatokban és másik orvos tudta feledtetni a két féllel a megcsalás lehetőségét, ugyanis a bakteriális fertőzés egyik fél átadta a másiknak, aztán az meg visszaadta (pingpongozás). Végül mindkét fél hosszas gyógyszeres kezelésnek vetette alá magát, így megoldódott a probléma.
Szerencsére elmondhatjuk, hogy ők tudtak még a problémák ellenére is kommunikálni, de vannak olyan kapcsolatok, ahol a nő ezt lehetetlen dolognak véli megtenni a párjával, így inkább egyedül próbálkozik, de a fenti eset is mutatja, hogy ez nem jó irányvonal, akármennyire is rossz, vagy lehetetlennek tűnik, próbáljuk meg, mert nagyon komoly következményei lehetnek.